2010. május 1-jén lépett hatályba a szerencsejáték szervezéséről szóló, 1991. évi XXXIV. törvény módosítása, ami elsőként szabályozta átfogóan az élő pókerjáték törvényes kereteit.
A törvény hatályba lépése óta élőben pénzért, csak az eddigi is szervezői engedéllyel rendelkező kaszinó státuszú intézményekben vagy a jogszabály által újonnan bevezetett kategóriájú kártyateremben lehet.
A törvény az élő póker lehetséges helyszínén túl, annak módját, tétjét és körülményeit is meghatározta, a játékszervező termekkel szemben pedig a kaszinókéhoz hasonló, helyenként pedig még szigorúbb szabályozást írt elő.
A jogszabály többek között 100 ezer forintban maximalizálta a készpénzes játékok, és 50 ezer forintban a versenyek beszállóját, előírta, hogy legfeljebb 10 asztalon folyhat a játék, rendelkezett a nyereményalap visszaosztásának módjáról, megszüntette a garantációkat, és megállapította a kártyatermek üzemeltetésének minimum követelményeit.
Ez utóbbi kapcsán kitért a biztonsági rendszerek, kamerák alkalmazási kötelezettségeire, a szervező által biztosítandó szakértők létszámára és képesítésére, a helyszín lehetséges fekvésére, és az üzemeltetők adminisztratív feladataira.
A cégszerű működést alaptőkéhez kötötte, és az adózási kötelezettséget a szervező terhére állapította meg.
Megjegyzendő, hogy bár a törvény kizárólag a szervezőre ró ki adózási kötelezettséget, a személyi jövedelemadóról szóló törvény általános részében található alapelvek miatt, papíron a játékosnak is el kellene számolnia nyereségével, hiszen a kártyán nyert bevétel is jövedelemnek minősíthető, és így (bár a pókerre jellemző profit-veszteség ingadozás miatt a jogszabály nem alkalmazkodik a kérdéses társadalmi viszonyrendszerhez) a törvény hatálya alá tartozik, vagyis adóköteles.
Jelenleg a korábban becsült 150 pókerteremből 2011-ig mindössze 9 szerezte meg a működéshez szükséges engedélyt, így az élő póker kedvelői vagy hobbijuk felhagyására, vagy az illegálisan üzemelő termek látogatására kényszerültek.
A pokerverseny.hu célja az eddig létrejött és a közeljövőben megalakuló, törvényes, bejegyzett termek segítése. Hisszük, hogy megfelelő érdeklődés mellett, a sokak által bírált szabályozás ellenére is van lehetőség szervezői oldalról a profitábilis működésre, és, hogy az élő játékosok asztalválasztásukkor igényelni fogják a biztonsági garanciákkal megerősített törvényes környezetet.
Éppen ezért, oldalunkon kizárólag regisztrált, a Szerencsejáték Felügyelet által kiadott működési engedéllyel rendelkező hazai termek, és a magyar játékosok számára könnyen elérhető külföldi termek hirdetései és versenykínálatai szerepelnek. Ha biztosan legális teremben szeretnél játszani, keresd fel partnereink valamelyikét!