Sorsolás
Lebonyolítási rendszer sajátosságai
Pontos menetrend
Limitek
Versenyszabályzat
Texas Hold'em szabályok
Sorsolás
Az elfogadott regisztrációkat a Hírek menüpontban követhetik figyelemmel a jelentkezők. Hetente kétszer frissítjük a Hírek menüpontot.
Jelentkezési határidő: 2009. október 6. éjfél
A sorsolás időpontja: 2009. október 8.
A sorsolás eredménye 2009. október 9-én kerül kihirdetésre a Hírek menüpontban.
A sorsoláson részt vesz minden olyan csapat, amelyik minden tagja regisztrált, és közülük mindenki megfelelt a jelentkezés feltételeinek, elfogadta a versenyszabályzatot.
Nagyon fontos változás a tavalyi versenyhez képest, hogy az első 300 csapat, amelyik hiánytalanul regisztrált, az garantált résztvevő. Nem kell részt vennie a sorsoláson, hanem az általa megjelölt időpontban biztosan indulhat a versenyen.
Csak azokban a fordulókban lesz sorsolás, amelyekben több mint 60 csapat regisztrált. Ha a kimaradtak között lesz olyan, aki más időpontot is megjelölt, akkor oda tesszük be.
A Jelentkezők tudomásul veszik, hogy a versenyszabályzatnak megfelelően a sorsolás kihirdetése után nincsen lehetőség sem időpont, sem időpont-, sem játékhely-változtatására.
A verseny maximum létszáma: 4.500 fő (900 csapat)
Szervező kijelenti, hogy ha a jelentkezők száma nem éri el a maximumot, akkor a lebonyolítási rendet, a verseny programját módosíthatja. Az elődöntők és a döntő programja nem változik.
Pontozási rendszer (csapatverseny kvalifikáció)
1-50. helyezett: 25 pont
51-60. helyezett: 21 pont
61-70. helyezett: 18 pont
71-80. helyezett: 15 pont
81-90. helyezett: 12 pont
91-100. helyezett: 10 pont
101-120. helyezett: 8 pont
121-150. helyezett: 6 pont
151-200. helyezett: 4 pont
201-250. helyezett: 2 pont
251-300. helyezett: 1 pont
Ha a végeredménynél egyenlő a pontállás a csapatok között, akkor az dönt, hogy melyik csapatkapitány szerzett több pontot. Ha ez nem dönt akkor az, hogy melyik csapatból volt több aki 25 pontot szerzett, utána 21 pontot…..stb. Ha teljes a holtverseny, akkor kicsapóssal döntünk.
Ennek csak a továbbjutásnál van szerepe, mert annak nincs jelentősége, hogy hányadik helyen jutott tovább egy csapat
A lebonyolítási rendszer sajátosságai, speciális szabályai
- A verseny első szakasza az úgynevezett MTT-rendszerben kerül megrendezésre, annyi különbséggel, hogy az egyes fordulókban az első szünetig nem lesz balanszírozás az asztalok között / az elődöntőben már az első perctől lesz /. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők számától függően nyitjuk meg az asztalokat. Például, ha csak 28 csapat jelenik meg az adott fordulóra, azaz 280-an regisztráltak a helyszínen, akkor 28 asztal nyitunk meg. Amint kiestek 10-en a versenyből, az egyik asztalt bezárjuk és minden asztalnál 10-en folytatják a versenyt. A következő összeültetés akkor lesz, amikor újabb 10 játékos esett ki a versenyből. Az első szünetig nem lesz kiegyenlítve a játékosok száma, akkor sem, ha az egyik asztalnál akár 2-3 játékossal kevesebb van. Amint bezárjuk a következő asztalt, újra mindenhol 10-en lesznek. Az első szünetet követően már lesz kiegyenlítés az asztalok között.
- Minél tovább jut a versenyző a versenyben, annál több pontot szerez a csapatának. Ha a játékos nem kerül be az adott fordulóban a legjobb 250-be, akkor 1 pontot szerez a csapatának, ha 201-250-ig helyen végez, akkor 2 pontot nyer, ha 151-200-ig helyen végez, akkor 4 pontot nyer…-és így tovább. Ha bekerül a legjobb 50 versenyző közé, akkor meg 25 pontot nyer a csapatának. Az 5 versenyző pontjai összeadódnak, és az a 12 csapat jut az elődöntőbe, amelyik a legtöbb pontot gyűjtötte. Nagyon fontos tudnivaló, hogy amint elértük a 50 főt, megáll a játék. Ha az utolsó előre kommunikált vakszint végénél is több mint 50 versenyző van játékban, akkor a zsetonmennyiség dönt.
- A csapatkapitány pontszáma duplán számít, tehát egy adott csapat által elérhető maximum pontszám: 150.
- Könnyen előfordulhat az, hogy 1 asztalon többen is játszanak ugyanabból a csapatból. Természetesen egymásra emelni például nem kötelező, de bármiféle megbeszélés az asztalnál szigorúan tilos.
- A verseny legvégső szakaszában (36-os döntő) már csak 1-1 játékos képviseli a csapatot. A 36-os döntőtől a verseny lebonyolítási formája is megváltozik, innentől sit and go lesz. A 36-os döntőben 4 db 9 fős asztal lesz, és minden asztalról a 2-2 legjobb játékos jut be a TV-s asztalra. Csak olyan játékos képviselhet egy adott csapatot, aki a selejtezőkön a csapat tagja volt.
- A fordulók között lehetséges játékost cserélni, de olyan játékos nem szerepelhet, aki már másik csapatban is részt vett a versenyen. Ha mégis előfordul ez az eset, akkor az egész csapatot kizárással büntetjük.
- Lehetőség van arra is, hogy akár az utolsó percben valaki más jöjjön valamelyik regisztrált versenyző helyett, Őt a helyszínen beregisztráljuk
A regisztráció mindig 2 órával az aktuális forduló kezdete előtt nyit, és 15 perccel a kezdés előtt zár
2009. október 17. szombat, 12:00 (1.forduló), 17:00 (2.forduló) és 22:00 óra (3.forduló)
1. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden egyes fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a mai napon továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 24-én 13:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 18. vasárnap, 14:00 (4.ford.) és 19:00 óra (5.ford.)
2. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden egyes fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a mai napon továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 24-én 13:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 19. hétfő, 17:00 (6.ford.) és 22:00 óra (7.ford.)
3. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden egyes fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a mai napon továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 24-én 19:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 20. kedd, 17:00 (8.ford.) és 22:00 óra (9.ford.)
4. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden egyes fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a mai napon továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 24-én 19:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 21. szerda, 17:00 (10.ford.) és 22:00 óra (11.ford.)
5. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden egyes fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a 10.fordulóból továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 24-én 19:00 óra
- a 11.fordulóból továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 25-én 13:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 22. csütörtök, 17:00 (12.ford.) és 22:00 óra (13.ford.)
6. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a mai napon továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 25-én 13:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 23. péntek, 17:00 (14.ford.) és 22:00 óra (15.ford.)
7. kvalifikációs nap az elődöntőbe jutásért, 2 forduló
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat elődöntőbe
- a mai napon továbbjutó csapatok elődöntőjének időpontja: október 25-én 13:00 óra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 15 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 24. szombat, 13:00 (1.elődöntő) és 19:00 óra (2.elődöntő)
2 elődöntő a 36-os döntőbe jutásért
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden fordulóból az első 12 helyezett jut a csapat a 36-os döntőbe
- a játékidő limitált, max. 5 óra 00 perc ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 25. vasárnap, 13:00 (3.elődöntő)
Elődöntő a 36-os döntőbe jutásért
- 30 asztalon, asztalonként 10 játékossal, MTT-rendszer
- minden fordulóból az első 12 helyezett csapat jut a 36-os döntőbe
- a játékidő limitált, max. 5 óra 00 perc
- ha ennyi idő alatt nincs meg a legjobb 50, akkor a zsetonmennyiség dönt a helyezésekről
2009. október 25. vasárnap 18:30
36-os döntő
- innentől kezdve már csak 1-1 játékos képvisel 1-1 csapatot
- 4 asztalon, asztalonként 9 játékossal, Sit and go rendszer
- minden asztalról az első 2 helyezett jut a csapat a 8 fős döntőbe, a TV-s asztalra
- a játékidő limitált, max. 4 óra 30 perc
2009. október 28. szerda 16:00 óra, regisztráció 15:00 óra
TV-s asztal 8 fővel
Helyszín: Club Play, Budapest 11. ker., Daróczi út 2.
Kvalifikációs napokon (játékidő: 4 óra 15 perc)
Kezdő pontérték: 5.000 pont
| Level - szint | Időtartam | Limit (kis vak - nagy vak) |
| 1 | 20 perc | 10-25 |
| 2 | 20 perc | 25-50 |
| 3 | 15 perc | 50-100 |
| 4 | 15 perc | 100-200 |
| Szünet | 15 perc | |
| 5 | 15 perc | 200-400 |
| 6 | 15 perc | 300-600 |
| 7 | 15 perc | 400-800 |
| 8 | 15 perc | 500-1.000 |
| 9 | 15 perc | 600-1.200 |
| Szünet | 10 perc | |
| 10 | 15 perc | 800-1.600 |
| 11 | 15 perc | 1.000-2.000 |
| 13 | 15 perc | 2.000-4.000 |
| 14 | 15 perc | 2.500-5.000 |
Elődöntők (játékidő: 5 óra 00 perc)
Kezdő pontérték: 5000 pont
| Level - szint | Időtartam | Limit (kis vak - nagy vak) |
| 1 | 20 perc | 10-25 |
| 2 | 20 perc | 25-50 |
| 3 | 20 perc | 50-100 |
| 4 | 20 perc | 100-200 |
| Szünet | 15 perc | |
| 5 | 20 perc | 150-300 |
| 6 | 20 perc | 200-400 |
| 7 | 20 perc | 300-600 |
| 8 | 20 perc | 400-800 |
| 9 | 15 perc | 600-1.200 |
| Szünet | 15 perc | |
| 10 | 20 perc | 800-1.600 |
| 11 | 15 perc | 1.000-2.000 |
| 12 | 15 perc | 1.500-3.000 |
| 13 | 15 perc | 1.500-3.000 |
| 14 | 10 perc | 2.000-5.000 |
| 15 | 15 perc | 3.000-6.000 |
A versenyszabályzatot minden résztvevőnek ismernie és magára nézve kötelező érvényűnek kell tekintenie. Ha bármelyik pontjával nem ért egyet, a versenyen nem vehet részt.
- a résztvevő tudomásul veszi, hogy a versenyen fotók, filmes anyagok is készülnek, a döntőről TV-felvétel készül és ezek TV-kben, továbbá online és offline médiában megjelennek
- a résztvevők semmilyen olyan ruhát, kiegészítőt nem viselhetnek, semmi olyan tárgyat nem hozhatnak be a rendezvényre, amelyek online pókertermet, online szerencsejátékot szervező céget reklámoz. Ez alól az egyetlen kivétel a Chocolatepoker által biztosított ruházat, ajándéktárgy.
- a verseny helyszínén a recepción kihelyezett és a Texas Hold'em-szabályok menüpont alatti játékszabályok az érvényesek
- a szervező fenntartja magának a tévedés, hibázás lehetőségét. Bármilyen olyan esetben ahol a személyzet hibázik és emiatt lesz vita az asztalnál, joga van új leosztást elrendelni
- a résztvevő elfogadja a sorsolás eredményét. Ha neki valamilyen oknál fogva nem jó az az időpont, amelyik számára kisorsolásra került, nincsen mód annak megváltoztatására
- a szervezőnek joga van a verseny ideje alatt, időről-időre a kis- és nagy vak összegét emelni a meghirdetett táblázattól eltérően
- a résztvevőnek kötelező betartania a Pókerbajnokság viselkedési és öltözködési szabályait is
- nem megfelelő magatartás esetén a szervező a játékost először figyelmezteti, másodszor akár kizárással is büntetheti
- a szervezőnek bármilyen vitás esetben, kérdésben döntési joga van
- a helyszínen csak az ott forgalmazott ételeket és italokat lehet fogyasztani
Osztó gomb („dealer button”)
Azt a játékost, akinek a helyét a dealer button („D”) jelöli, az adott játékban osztónak tekintjük, bár igazából a hivatásos krupié osztja a lapokat. A korong minden játék után egy hellyel balra vándorol. Így az asztalnál ülő minden játékos azonos eséllyel kerül az előnyös utolsó pozícióba.
Az osztás előtt:
A kiválasztott játékosok (kis vak, nagy vak) megteszik kezdő tétjeiket („blinds”).
Kezdő tétek („blinds”)
Miután az egyik játékos megkapta az osztó gombot, a következő két játékost felszólítják, hogy tegyék meg a nagy („big”), illetve kis („small”) kezdő tétjeiket, más néven vaklicitjeiket.
Az első kezdő tét az úgynevezett kis vak (small blind). Ez a tét általában a játék minimális tétjének a fele, bár néhány játékban az arány némileg eltérő.
Az osztót jelölő korongtól közvetlenül balra ülő játékosé a kis vak. A kis vaktól közvetlenül balra ülő játékosé a nagy vak (big blind), a játék minimum limitje.
Nyitó osztás
Most, hogy megvan az osztó helye, és megtették a kis és nagy kezdő téteket, elkezdődhet az osztás. Az első kártyalapot mindig az osztó gomb mellett balra ülő játékos kapja. Az Osztó ezután az asztalnál ülő valamennyi játékosnak az óramutató járásával megegyező irányban oszt. A játékosok először egy, majd egy második lapot kapnak, mindkettőt színükkel lefelé (zárt lapok). A licitálást a nagy vaktól balra ülő játékos kezdi.
Licitálás a nyitó osztás után
Az első körben mindig a nagy vaktól balra ülő játékos kezd. Ez a játékos nem passzolhat (check), hanem vagy kiszáll (fold), megadja (call), vagy emeli (raise) a nagy kezdő tétet.
Ezután a játék a többi játékossal folytatódik, akik szintén kiszállhatnak, megadhatják, vagy emelhetik a tétet, amíg vissza nem érnek a nagy vakhoz. Ha senki sem emelt, mire a játék visszaér a nagy vakhoz, akkor a nagy kezdő tétet megtett játékos választhat, hogy játékban marad saját vaklicitjének emelése nélkül (check) vagy emel.
Ha minden játékos befejezte a licitálást, akkor a játék a „flop”-pal folytatódik.
Flop:
A játéknak ebben a szakaszában a harmadik, negyedik és ötödik kártyalap kiosztására kerül sor. Ezeket a lapokat nem az egyes játékosok kapják, hanem azokat az osztó színükkel felfelé (nyílt lapok) az asztal közepén felcsapja („flop”).
Mielőtt azonban még a „flop”-ra, a három lap felcsapására kerülne sor, az Osztó „elégett” egy kártyalapot, a színével lefelé eltesz egy kártyát. Ez után az úgynevezett „burn card” után az osztó három kártyalapot helyez színnel felfelé a pókerasztal közepére. Ezeket a kártyalapokat közös lapoknak („community cards”) nevezik, mivel valamennyi játékos rendelkezésére állnak a kombinációjuk kialakításához. Azt a helyet, ahol ezek a kártyalapok az asztalon fekszenek, „board”-nak hívják.
Licitálás a flop után
Amikor a három nyílt lap az asztalon fekszik, minden játékosnak öt lap áll a rendelkezésre kombinációja kialakításához: a nyitó osztásban kapott két kártyalap („hole cards”) és a három közös kártyalap, amelyet minden játékos felhasználhat. Hogy ki következik, azt a következő szabály határozza meg:
A kezdő kör után a játék hátralévő részében mindig az osztó-gomb mellett balra ülő játékos kezd. Ha az osztó-gombbal jelölt játékos kiszáll a játékból, a gomb továbbra is a helyén marad, így a játék alatt a pozíciók változatlanok.
A következő játékos passzolhat, vagy megteheti a tétjét. Amint az egyik játékos a tét megtételét választja, a többi játékos abban a körben már nem passzolhat, hanem vagy kiszáll, vagy megadja, vagy pedig emeli a tétet. Ha az adott licitkörben még nem volt emelés, akkor a hívás (emelés) minimum a nagy vakkal kell, hogy egyenlő legyen. Ha az adott licitkörben már volt emelés, akkor minimum ugyannyit kell hívni (emelni). Ezt visszahívásnak (visszaemelésnek) /reraise/ hívják. Ez alól kivétel az úgynevezett kényszer all in, amikor a játékosnak, aki emel, nincsen annyi zsetonja, amennyi a minimum emeléshez szükséges. Az emelésnek maximuma nincsen (No limit).
Ha valaki idő előtt hív (még nem rajta volt a sor), akkor abban a licitkörben már nem emelhet, csak megadhat. Ha valamelyik versenyző többször is így cselekszik, akkor a Versenyigazgató figyelmeztetheti, de akár ki is zárhatja sportszerűtlen versenyzés, viselkedés miatt.
Turn:
A „turn” a negyedik lap, amelyet az asztalra tesznek, és a hatodik, amely a játékosok rendelkezésére áll. Ennek a harmadik körnek a leggyakoribb megjelölése a „turn”. Mint mindig, az Osztó először elégett egy kártyát, és ezután a floptól jobbra felcsap egy kártyalapot színével felfelé a boardra.
Licitálás a turn után:
Ezen a ponton a játékosok felhasználhatják az asztalon lévő négy kártyalapot, és két színnel lefelé kiosztott kártyalapjukat. Mindig az a játékos reagál (checkkel vagy hív) először, aki a még aktív játékosok közül balra a legközelebb ül az osztó-gombhoz.
River:
Az Osztó felcsapja az ötödik és utolsó kártyát a boardra. Ezt a kártyát nevezzük „river”-nek azaz vízválasztónak.
Licitálás a river után:
Ekkor a boardon öt nyílt kártyalap található, és a játékosoknak két zárt lap van a kezükben. Megint az a játékos kezd, aki a még aktív játékosok közül balra a legközelebb ül az osztó-gombhoz. Ha ezt követően minden játékos passzolt, megadta vagy emelte a tétet, vagy kiszállt, megkezdődik a lapok bemutatása („showdown”).
Mi történik akkor, ha egy játékos automatikusan nyer?
A nyertesnek nem kell bemutatnia a lapjait, ha a tétjét senki sem tartotta.
Egy játékosnak be kell mutatnia a lapjait, ha a river után hívott, emelt vagy visszaemelt és azt valamelyik másik játékos megadta.
Ha egy játékos megadja a tétet és észreveszi, hogy már nem nyerhet, akkor bedobhatja a lapjait.
Ki nyer?
A versenyen ugyanaz érvényes, mint bárhol másutt: „a kártyák magukért beszélnek”. Ez azt jelenti, hogy az Osztó határozza meg a legjobb kezet a boardon található öt (5) közös kártyalap és a játékosok kezében lévő két (2) zárt kártyalap (hole cards) figyelembevételével. A nyertest a kezeknek a pókerben egyetemesen elfogadott rangsora határozza meg.













